Az elmult par napban sikerult kiheverni a bungyt. Az elso ket ejszaka meg az ugrassal almodtam, hogy ott allok a pallo szelen, es nem akarok leugrani, es jaj mi lesz. De mara mar nem szorul ossze a gyomrom, ha ragondolok. Gabor mar elso este ugy aludt, mint a bunda.

Ma szerda van, es szombaton mar repulunk tovabb. Mar csak tengunk-lengunk, kozeledunk Christchurch fele, ahonnan indul a gep. Megalltunk itt-ott, foztunk, ettunk, olvastunk, beszelgettunk, elveztuk a napsutest. Ugy tunik, hogy mar semmi extra nem fog tortenni velunk a hatralevo idoben. Kicsit elszomorit, hogy ennyi volt Uj-Zeland, masfelol viszont alig varom mar, hgy otthon legyunk.

Gabor uzeni, hogy a turak, amiket tesuznk meg mindig lenyugozoek es leirhatatlanul szep minden. Az az en hianyossagom, hogy mar nem tudok tobbet aradozni a termeszetrol, kifogytam a szavakbol. De az utolsot meg nem is meseltem el. A Mt Cook labainal csavarogtunk (ez a legmagasabb hegy itt, 3577 m magas). Egy gleccser kozelebe jutottunk, ami egy folyoba torkollott. Es a folyoban jegtombok voltak!!!! Teljesen olyan volt, mintha az eszaki vagy a deli sarkon lettunk volna. (Attol eltekintve, hogy kb 25 fok volt es poloban maszkaltunk.) Nagyon izgi volt.

Jah, es valamelyik este rajottunk Gaborral, hogy itt az ido kicsit kulonvalnunk. 4 honap alatt kb 4 orat toltottunk kulon. Alig varjuk mar mindketten, hogy meg tudjuk kerdezni a masiktol, hogy "Na, Pucikam, hogy telt a napod?"

Most megyek es feltoltom a bungys kepeket es videokat.