Leugrottunk.. soha tobbet

Tegnap reggel meg nem gondoltam, hogy ilyen mozgalmas ket nap var rank. Koran keltunk, hogy idoben tudjunk indulni a 7-8 oras turankra. Az elso 3 ora pikk-pakk eltelt, es komolyabb szenvedes nelkul feltornaztuk magunkat a hegyre. Ott kicsit megpihentunk, ettunk egy szendvicset, mielott tovabb indultunk volna a csucs fele. Nos, ott kezdodtek a gondok (szamomra), ugyanis kiderult, hogy a csucs nem fel oranyira van, hanem 2 oranyira. Ami annyit jelent, hogy 5 ora gyaloglas felfele, es kb 4 ora gyaloglas lefele. Az nagyon sok gyaloglas osszesen!!! De nem nagyon volt mit tenni, mennunk kellett. En akkor mar kezdtem nagyon faradt lenni, Zuszka fel is adta es visszafordult. O az elozo megalloban vart rank inkabb kb 3 orat. Szoval elertuk a hegy csucsat, ami persze gyonyoru volt, de addigra mar alig alltam a labamon. A fiuk meg ennel is tovabb mentek, meg 2.5 km-t felfele. En megvartam oket a menedekhaznal, aztan indultunk vissza. Reggel 8-kor indultunk es este 7-re ertunk le. Ergo 11 orasra nyult az eredeti 7-8 ora. 25 km-en keresztul masztunk hegyet. Mire visszaertunk az autohoz, en nem eltem, nem gondolkodtam, valahogy levitt a labam a hegyrol. Gabor ugyanannyira volt kesz, mint en. Gyorsan ettunk valamit, aztan kidoltunk. Elaludni nem volt konnyu, mert ugy ereztem, hogy egy-egy elefant ul a labaimon, plusz valaki ongyujtoval egeti a combtoveimet.. Annyira fajt, hogy folyamatosan nyafogtam Gabornak.. Biztos voltam benne, hogy izuleti gyulladasom van, es ezentul majd csak a kezeimen fogom tudni vonszolni magam, mint egy foka.

Reggel ugy ebredtem, hogy ha nem mozgok, akkor nem faj. Hurra! Csakhogy pisilni kellett, meg kellett mozdulni. Ugy jartam, mint egy ozike, aki most all eloszor a labara. Nagyon lassan es bizonytalan leptekkel kozeledtem a wc fele, de tudtam, hogy nem adhatom fel.. Es sikerult! A visszaut mar konnyebb volt, aztan szepen lassan bemelegedett a labam, es mostanra egesz jo.

Reggeli utan bementunk Queenstownba, ahol befizettunk a bungyra delutan 4-re. Ahogy kozeledett az ido, egyre inkabb panikoltam. Gabor csak mosolygott, ami barki masnal biztato jel lenne, de nala nem. Ha stresszhelyzetben mosolyog, az annyit jelent, hogy bizonytalan, izgul, fel..Odaertunk a hidhoz, ahol mar teljesen keszen voltunk. 43 meter magasrol kellett ugrani. Acsorogtunk egy ideig, neztunk masokat ugrani, es egeszen megjott a kedvunk. Nem olyan nagy dolog ez, csak par masodperc az egesz. Gabor ment eloszor, en maradtam kepeket csinalni. Leugrott, es derekig belemerult a vizbe, a polojat pedig lesodorta rola a folyo. Alig tudta elkapni. Mosolyogva jott fel, de mondta, hogy nagy para volt, majd en is meglatom. Ekkor en mar nagyon menni akartam, hogy tullegyek rajta. Nem kellett varnom semmit, a sracok azonnal ramadtak a hevedert, vagy mit. Aztan a labamra erositettek a kotelet. Ekkor mar baromira vert a szivem, a pulzusom az egeket verte. Az egyik srac megkerdezte, hogy bele akarok-e merulni a vizbe, mondtam neki, hogy csak erinteni szeretnem. Probalt ravenni, hogy meruljek bele derekig (hiszen olyan sportos lanynak tunok), de ragaszkodtam hozza, hogy csakis erinteni szeretnem. Eljott az ugras ideje. Odacsoszogtam a padlo szelehez, es leneztem. Abszolut, teljes panik fogott el. 43 meter szornyen, rettenetesen, remisztoen, nagyon magas. Arra gondoltam, hogy hol van ilyenkor anya, hogy megmondja ezeknek a sracoknak, hogy szepen vegyek le rolam a kotelet, es engedjenek lesetalni. De nem volt ido visszakozni. A sracok mutattak hova kell mosolyogni (a kameraba, plusz Gabor fele, ami nem volt konnyu, mert legszivesebben elsirtam volna magam), es jott az, hogy akkor 5-tol szamolok vissza. Egyszeruen nem lehetett teketoriazni. Nem tudom elmondani azt a felelmet, ami bennem volt. Mogottem a fiu a csipomre tette a kezet, es szamolni kezdett. 5..4..3..2..1.. es meg is lokott kicsit, bar en is elrugaszkodtam. Zuhanni kezdtem, sikitottam, ahogy a torkomon kifert (bar utolag kiderult, hogy egy hang sem hagyta el a torkomat, pedig en ugy ereztem, hogy elszakadnak a hangszalaim), megerintettem a vizet, majd visszarantott a kotel. Ekkor jott az az erzes, hogy “na jo, en most mar ki akarok szallni!!!!!” Szornyu volt, amikor ugy tunt, hogy a mellkasom (ugy ereztem, hogy a lelkem) kulon repul tolem es nincs semmi kontroll felette. Meg ketszer rantott vissza a kotel, aztan mar csak logtam fejjel lefele. Egy kis csonakkal jottek osszeszedni, de ott meg abszolut nem voltam magamnal. Szegeny fiuknak mindent ketszer kellett elmondani, hogy mit csinaljak.

Amikor felertem, Gabor nyakaba borultam, es csak pihegtem ott. Biztos voltam benne, hogy o is ugyanannyira parazott mint, en. Nem is ertem, hogyan tudtam erre ravenni. Az egy dolog, hogy nekem mindig jart a szam, hogy en ezt meg akarom csinalni. Pedig tudhattam volna, hogy ez lesz, hiszen meg egy sima libegon is felni szoktunk Gaborral. Na, eldontottuk, hogy soha tobbet nem hallgatunk ram..

Kesobb Gabor meselte, hogy ket csaj nezte, amikor ugrok, es mondtak, hogy “Nezd, nem is fel, csak ugy leugrott, o egy hos..” Na, persze!

A kepek es a video is hamarosan fent lesz, most nincs jo internet kapcsolat ahhoz, hogy fel tudjam tolteni oket.